Domitia Longina

Domitia Longina. A 81-től 92-ig uralkodó Domitianus császár első és egyetlen felesége. Neki második férje volt a császár. Azelőtt házasodtak össze, hogy Domitianus a trónra került. Augusta címet kapott. Egy fia volt.

Apja a híres hadvezér, Domitius Corbulo volt, aki Claudius idejében győztesen harcolt a germánok ellen, Nero idejében pedig a keleti hadsereget irányította a parthusok ellen Armeniáért vívott harcban, Miután túl népszerű, tehát veszélyes volt, Nero akaratából 66-ban öngyilkosságot kellett elkövetnie. Két lánya volt. Az egyikük, Domitia Longina először Aelius Lamiához ment feleségül. 70-ben Vespasianus akkor 19 éves fia, Domitianus, mint praetor, elragadta őt a férjétől. Előbb a szeretője volt, majd feleségül is vette.

A fővárosban azt pletykálták, hogy immár Domitianus feleségeként egyúttal Titusnak, a bátyjának is szeretője volt. Titus élete utolsó éveiben, a váltóláz rohamaitól gyötörve állítólag gyakran panaszkodott, hogy meg kell halnia, pedig semmit sem vétett - egyetlenegy dolgon kívül. Ezt Suetonius és Cassius Dio is egyértelműen állítja. Hozzáteszik, hogy sokak szerint éppen a testvére feleségének elcsábítására gondolt. Az asz-szony azonban ünnepélyes esküt tett, miszerint Titushoz semmi köze sem volt. Vélhetően ezt nem is tagadta volna, állítja Suetonius, miután egyébként szívesen dicsekedett félrelépéseivel.

73-ban Domitia fiúnak adott életet, aki hamarosan meghalt. 81 szeptemberében, tehát közvetlenül azután, hogy Domitianus átvette a [81] hatalmat, augusta címet kapott, a halott fiút pedig besorolták az istenek közé. Ezt pénzérmék bizonyítják. Némelyik kis-ázsiai görög városban az asszony maga részesült istenítésben, amiről feliratok tanúskodnak.

83-ban kiderült, hogy románc szövődött egy Paris nevű táncos és a belé fülig szerelmes császárné között. A színészt az utcán gyilkolták meg. Rajongói virágokat helyeztek el és illatszereket öntöttek a bűntett helyszínére, amiért ugyancsak halállal büntették őket. Ugyanez fenyegette Domitiát is. A császár barátjának sikerült kegyelmet kérnie a számára, ám számkivetésbe kellett vonulnia. Ez azonban nem tartott hosszú ideig, Domitianus ugyanis sajátos módon ragaszkodott a feleségéhez. A dolgot a látszatok megőrzése kedvéért úgy intézték, hogy a nép könyörgött a számkivetés megszüntetéséért. A császár jóakaratúan beleegyezett, bár az ediktumban ezt a kifejezést használta: „Ismét befogadom az én szent ágyamba.”

Ugyanekkor egész idő alatt nyilvánosan folyt a románc Domitianus és unokahúga, Julia között. Szinte feleségeként kezelte, amíg a fiatalasszony meg nem halt 90 előtt, amikor a tőle születendő magzatot a császár elvétette.

Hogyan élte át mindezt Domitia? A helyzet furcsa és megalázó volt. 90 körül ismét gyermeket várt. Martialis, a költő, aki mindig idejében volt szolgálatkész, a nagyszerű eseményt dicsőítő verset publikált, amely azonban nem következett be. A gyermek ugyanis halva született, vagy röviddel a születése után meghalt.

96-ban a császár közvetlen környezetében összeesküvést szőttek. Az összeesküvők tisztában voltak azzal, hogy bármelyik pillanatban ők maguk is a császár gyanakvásának és kegyetlenségének áldozataivá válhatnak. Domitia vélhetően minderről tudott. Közvetve még segédkezett is az összeesküvőknek, és tettre sarkallta őket, értesítést adván, hogy nevük az elítéltek listáján szerepel. Domitianust 96. szeptember 18-án ölték meg.

Domitia legalább 30 évvel túlélte férjét. Erről tanúskodnak a tégla-égetőjéből kikerült tárgyak pecsétjei, amelyek közül a legkésőbbi 126-os. Ha 55 körül született, legalább 70 évig kellett élnie, ami akkoriban egy nő számára rendkívül magas életkornak számított. 140-ben Gabia kis-városban, Rómától nem messze két szabadosa szentélyt emelt számára, és jelentős összeget tett le, amelynek kamataiból a kisváros lakosai számára évente lakomát kellett rendezni a születésnapján, február 11-én. [82] Megmaradt majdnem a teljes alapítványi szöveg, a városi tanács vonatkozó határozatával együtt.

96 és 98 között Nerva császár uralkodott. Nem lévén utóda, fiává és örökösévé Ulpius Traianust tette. Így kezdődött új korszak a római császárság idejében, amikor sorban adoptált császárok vették át a hatalmat: Traianus fiává tette Hadrianust, Hadrianus Antoninus Piust, Atoninus Pius pedig Marcus Aureliust. E háromnak, bár nősek voltak, nem született fiuk. [83]